Goshuushou-sama Ninomiya-kun – Dudák dudák hátán

Meglehetős érdektelenséggel kezdtem bele az animéba, de az első néhány rész ráébresztett, hogy imádom az ilyen animéket. ^^
Már rég futott a sorozat mikor én hozzákezdtem. Semmi infóm nem volt róla, és az AniDB-s kép sem volt meggyőző csak a címe volt az, ami megfogott (természetesen az uccsó részből kiderült, hogy azt is félreértelmeztem, de sebaj XD ).
Tehát adva van egy agyon szívatott srác: Ninomiya Shungo. Az életét a nővére folyamatos “csínyei” és basáskodása teszi tönkre, de az iskolában sem lehet nyugta mivel igen jóképű a mi főhősünk, ezért az osztálytársnői folyamatos szexuális zaklatásban részesítik. XD Majd egy nap belebotlik egy lányba: Tsukimura Mayu-ba, egy succubbus-ba (a férfiak életenergiájából élő nősténymonszták, akik feltűnően csinosak), de csak később derül ki, hogy ő bizony férfifóbiában szenved (LOL), ezért Ninomiya nővére, Ryoko elszállásolja a házukban Mayu-t, és a bátyját: Mikihiko-t. Ezután Mayu-nak és Shungo-nak “gyakorolniuk” kell, hogy a lány ne féljen a férfiaktól, és végre tudja irányítani az erejét is. Természetesen egy háremanime nem létezhet rivális nélkül, aki ebben az animében Hojo Reika, a Hojo Corporation dúsgazdag elnöknője. És mily meglepő módon van egy nagy titok, elfeledett emlékek, és szomorúság is a rengeteg humorosnak annyira nem nevezhető erőltetett poénok és fanservice hegyek közt.
Lehetséges, hogy az ízlésem már nem fogadja be a háremanimékat, és ezért nem tudtam annyit nevetni a Ninomiya-n, vagy pedig már túl sok ilyen típusú animét láttam, de egy biztos: az anime bővelkedik poénokban, de valahogy a többség Mayu ügyetlenkedéséből fakad, és ezeken annyira nem lehet nevetni. Természetesen vannak tényleg humoros jelenetek, de ezek száma elenyésző az erőltetettekhez képest. És mégis miért tetszett nekem ennek ellenére? Hát a válasz nem is olyan könnyű, mint azt az ember gondolná. Először is van egy nagyon szép rajztechnika. A tájak, a szereplők, az épületek mind-mind nagyon pofásra sikerültek. Sajnos az arányok gyakran torzulnak, de még így is élvezhető. Másodszor pedig a Ninomiya komolyabb hangvételű, mint az átlagos háremanimék. Nekem nagyon tetszettek a melankólikus jelenetek meg a titokzatosak … talán még jobban is, mint a vidámak. És ahogy szokott lenni az uccsó részek bekeményednek majd happy end, és mindenki boldog … vagyis a karakterek, mert én mint néző nem voltam tökéletesen megelégedve vele. Mindig történt valami, ami elvette a kedvem tőle, de aztán jött egy jól megkonstruált jelenet és újra nézni akartam.
Az anime különben megfelel a 2007-es grafikai elvárásoknak: szépek a színek, a karakterek jól néznek ki … és ami egy ilyen animében a leglényegesebb: meg van a BOING-BOING feeling. ^^ Szal van itt minden, ami szem-szájnak ingere, mindezt szép körítésben tálalják. És ha már említést tettem a szereplőkről, akkor nem lehet elmenni a HATALMAS szemek mellett! Annyira elszoktam én már ettől, hogy eleinte igen csak zavart, de meg lehet szokni néhány rész után. Viszont a seiyuu-kat már nehezeb. Ugyanis Mayu (Mai Kadowaki = Illya: FSN, Mimi Usa: Kodomo no Jikan) vinnyogása irritáló, Reika (Miyuki Sawashiro = Shinku: Rozen Maiden: Träumend) folyamatos Ninomiya Shungo-zása pedig iszonyú idegesítő. Ezeketől eltekintve egész jók a hangok, bár Shungo (Junji Majima = Daisuke Aoki: Kodomo no Jikan) tud érdekes dolgokat produkálni. A zene sem egy nagy durranás: az OP-END páros tucat JPOP és a BGM-ek sem sokkal jobbak, szal ezekre nem is vesztegetnék több szót.
Ambivalens érzésekkel fejeztem be az animét. Voltak részek, amik kifejezetten tetszettek, voltak amik nem, és voltak olyanok is, amik kísértetiesen hasonlítottak régebbi animékra, ezért nehéz eldönteni, hogy egy a sok közül a sablonjai miatt, vagy inkább a kategória jobb animéi közé tartozik a meglehetősen érdekes sztorija miatt. Egy biztos: nem bántam meg, hogy megnéztem és a műfaj kedvelői is kedvelni fogják … mások inkább hanyagolják.